國樂
Kínai hangszeres zene
A kuojüe (國樂), „nemzeti zene”, a kínai hangszerekre írt vagy azokon játszott zene neve. Magában foglalja a régi tájegységi együttesi stílusokat, a 20. században kiépült szóló- és zenekari repertoárt, és azokat a dallamokat is, amelyeket az amatőrök egymásnak játszanak parkokban és teaházakban.
- 流水樂團音樂會（1972年）A Flowing Stream Ensemble koncertje, 19721:11:21
- 流水樂團音樂會（1977年）A Flowing Stream Ensemble a Hertz Hallban, 197743:14
- 布魯克林中國音樂節目Kínai műsor, Brooklyn Folk Arts sorozat24:42
- 張寶利二胡音樂會（1989年）Zhang Bao Li, erhu, a Brooklyni Közkönyvtárban, 198931:56
- 楊浦公園拉二胡Yángpǔ gōngyuán lā èrhú — Erhu a sanghaji Yangpu parkban2:28
- 和平公園的二胡與手鼓Hépíng gōngyuán — Erhu és kézidob a sanghaji Heping parkban5:36
- 北海公園的二胡Běihǎi gōngyuán — Idős férfi erhun gyakorol a pekingi Beihai park közelében1:32
- 江河水Jiāng hé shuǐ — Folyóvíz5:02
- 連環扣Lián huán kòu — Egymásba fonódó gyűrűk3:45
- 雨打芭蕉Yǔ dǎ bājiāo — Eső a banánleveleken4:15
- 萬華二胡Wànhuá èrhú — Erhu Wanhuában, Tajpej0:48
- 關西服務區的二胡藝人Guānxī fúwùqū èrhú — Erhus utcazenész a Guanxi pihenőhelyen4:00
- 紐約高架公園的二胡Gāojià gōngyuán èrhú — Erhu a High Line-on, New York2:00
- 新天地餐館古箏Xīntiāndì gǔzhēng — Kucseng egy étteremben a Xintiandiban, Sanghaj1:26
- 沙田中央公園笛子二胡合奏Dízi èrhú hézòu — Tice és erhu duett a Sha Tin Central Parkban1:09
- 沙田中央公園笛子即興獨奏Dízi jíxìng dúzòu — Tice-improvizáció a Sha Tin Central Parkban2:03
- 胡琴四重奏（一）Húqín sìchóngzòu — Hucsin-kvartett, 1. rész6:02
- 胡琴四重奏（二）Húqín sìchóngzòu — Hucsin-kvartett, 2. rész2:42
- 張寶利二胡與舞蹈（1989年4月11日）Zhang Bao Li, erhu, táncosokkal, Brooklyn, 1989. április 11.44:31
- 張寶利二胡音樂會（1989年4月16日）Zhang Bao Li koncertje, Brooklyn, 1989. április 16.46:45
- 布魯克林中國傳統藝術節目（1994年4月14日）Kínai hagyományos művészetek a McKinley Park Libraryben, Brooklyn, 199447:09
- 布魯克林中央圖書館中國節目（1994年4月16日）Kínai műsor a Brooklyni Központi Könyvtárban, 199446:32
- 布魯克林中國節目（1996年）Kínai műsor, Brooklyn Folk Arts terepmunka, 199631:40
- 二泉映月Èr quán yìng yuè — A Második Forrásban tükröződő hold4:28
Kísérőszöveg
A szó a 20. század elején terjedt el széles körben, amikor a zenészek nevet kerestek a kínai hangszereken szóló zenének. Jelentése helyről helyre változik. A kínai szárazföldön 1949 után a minjüe kifejezés váltotta fel, Szingapúrban és Hongkongban pedig a huajüe és a csungjüe is használatos. Tajvanon ma is a kuojüe a szokásos szó.
Hogyan hallgassuk
A régebbi együttesi zene nagy része hagyományos dallamok készletére épül, és a játékosok a pillanathoz igazítva változtatják a tempót és a díszítéseket, így ugyanaz a dallam szólhat vidámnak vagy mélabúsnak. A sanghaji vidék csiangnani „selyem és bambusz” stílusában rendszerint minden hangszerből egy szól, a középpontban az erhuval, egy fuvolával, például a ticével vagy a hsziaóval, a pipával és a jangcsin cimbalommal. A Gyöngy-folyó deltájából származó kantoni zene fényesebb és gyorsabb. Ott rendszerint a kaohu, egy magas hangú vonós hegedű vezet.
A modern kínai zenekar másként működik. Karmestere és teljes partitúrája van, és a nyugati szimfonikus zenekarhoz hasonlóan négy szólamcsoportra tagolódik: fúvósokra, pengetős húrosokra, vonósokra és ütőhangszerekre. A nagy pengetős szólamcsoport különbözteti meg. A szólamokat kiírják, és a legtöbb hangszert egyenletes temperálásra hangolják.
Rövid történet
A vonósokból és fúvósokból álló amatőr együttesek a Ming- és a Csing-dinasztiáig nyúlnak vissza. A csiangnani szecsu a 19. században honosodott meg a Jangcétől délre, és a 20. század elejére Sanghaj lett a központja, számos amatőr klubbal. A kantoni zene az 1920-as és 1930-as években kapta a nevét, a kantoni opera dallamaiból és új darabokból merítve. A kaohut Lü Wencheng találta fel az 1920-as években.
Ugyanezek az évtizedek reformot hoztak. Sanghajban Zheng Jinwen 1921-ben megalapította a Nagy Egység Zenei Társaságot, és a szecsu-együttest szólamcsoportokra bővítette, mindegyiknek külön kiírt szólammal. A Pekingi Egyetemen Liu Tianhua 1927-ben társaságot alapított a nemzeti zene megújítására, és hangversenyzenét írt a hucsin hegedűkre. 1935-ben egy nankingi rádiós együttes kezdett abba az irányba fejlődni, amelyet az első kínai zenekarnak tartanak, és 1949-ben Tajvanra költözött. Az 1950-es években a Kínai Népköztársaságban további zenekarok követték, és az 1960-as évekre nagyrészt egységes forma alakult ki. Sok húros hangszert a selyem helyett acél- vagy nejlonhúrokkal szereltek fel, amitől hangosabbak és fényesebbek lettek.
Kezdésnek
Kezdd az Eső a banánleveleken című kantoni dallammal, amelyet itt Zhang Peijian játszik kaohun. Aztán hallgass meg egy hangversenyegyüttest A Flowing Stream Ensemble koncertje, 1972 című felvételen, és a zene hétköznapi életét az Erhu a sanghaji Jangpu parkban című felvételen. A Selyem és bambusz válogatás továbbiakat gyűjt össze.
Kérdések
- Mi a kuojüe?
- A kuojüe, vagyis „nemzeti zene”, a 20. század eleji Kínában elterjedt kifejezés a kínai hangszereken szóló zenére. Ide tartoznak a tájegységi együttesi stílusok, a szólódarabok és a modern kínai zenekar zenéje.
- Mi a különbség a kuojüe és a minjüe között?
- Nagyjából ugyanazt a zenei anyagot jelölik. A kuojüe a régebbi kifejezés, és Tajvanon ma is használják, a minjüe szót pedig 1949 után alkották meg a kínai szárazföldön.
- Mi a csiangnani szecsu?
- A csiangnani szecsu, a „selyem és bambusz” zene, a Sanghaj környéki vidék hangszeres együttesi stílusa, amelyet többnyire amatőrök játszanak hegedűn, fuvolákon, lanton és cimbalmon. A sanghaji szecsuklubok lettek a modern kínai zenekar alapjai.
- Melyik hangszer vezeti a kantoni zenét?
- Rendszerint a kaohu, egy magas hangú vonós hegedű, amelyet Lü Wencheng talált fel az 1920-as években. Előtte az erhszien hegedű volt a szokásos vezető hangszer.