琴曲
Csinzene
A csincsü (琴曲) a csin, vagyis a kucsin repertoárja; ez a héthúros pengetős citera régóta a kínai tudósok kedvelt hangszere. Szólódarabokból áll, amelyeket gyakran tájakról, legendákról vagy versekről neveztek el, tabulatúrával jegyeztek le, és egy nagyon halk hangszeren játszanak, amely a játékosnak és néhány hallgatónak szól.
Kísérőszöveg
A császári múltból több mint 3360 darab maradt fenn írásban, az UNESCO megjegyzése szerint azonban ma csak mintegy százat játszanak rendszeresen, kevesebb mint ezer jól képzett zenész.
Hogyan hallgassuk
A csinnek háromféle hangja van. A szan jin, a „szabad hang”, a jobb kézzel megpendített üres húr, amely a mély regiszterben szól. A fan jin, a „lebegő hang”, flageolethang, amely úgy születik, hogy a játékos könnyedén megérinti a húrt a tizenhárom berakott pont, a huj egyikénél; tiszta, lebegő a hangja. Az an jin, a „lenyomott hang”, abból ered, hogy a bal kéz lefogja a húrt, majd a pengetés után fel-le csúszva elhajlíthatja a hangot.
Ezek a csúsztatások a stílus lényegét adják. Egy hang akkor is tovasiklhat, amikor már majdnem elhalt, és a játékosok ezt a szinte néma mozgást a zene részének tekintik. A ritmus gyakran szabad, a játékos érzése formálja. Egyes darabok azonban egyenletes lüktetést tartanak; a Jiu kuang, a „Részeg elragadtatás” ritmusa végig kötött.
Rövid történet
A legenda a csin feltalálását az őskor bölcs uralkodóinak tulajdonítja, köztük Fuxinak és a Sárga Császárnak, ezt azonban ma mítosznak tekintik. A hangszert csaknem 3000 éves írások említik, és mintegy 2500 évvel ezelőtti sírokban is találtak példányokat. Azon művészetek egyike volt, amelyeket egy tudóstól elvártak, és magánkörben játszottak rajta, nem nyilvános közönség előtt.
A csinzenét nem hangmagasságokkal, hanem tabulatúrával jegyezték le, amely a húrokat, az ujjhelyeket és a pengetésmódokat írja le. A legrégebbi fennmaradt kézirat, a Magányos orchidea kőtábla-modusban, a hetedik századból való. A Ming-dinasztiától kezdve rengeteg nyomtatott kézikönyv jelent meg, közülük a legismertebb a Shenqi mipu, amelyet Zhu Quan, a Ming-dinasztia alapítójának egyik fia állított össze.
1977-ben a Liu shui, a „Folyó víz” felvétele Guan Pinghu játékával felkerült a Voyager aranylemezre. Az UNESCO 2003-ban az emberiség szóbeli és szellemi örökségének mesterművévé nyilvánította a kucsinzenét, 2008-ban pedig felvette a reprezentatív listára.
Kezdésnek
Kezdd Lo Ka Ping Vadludak ereszkednek a homokpadra című felvételével, a repertoár egyik legkedveltebb darabjával, aztán jöhet a rövid Az őszi szél verse, amelyet énekelni is lehet. Mindkettő szerepel a Teaszoba válogatásban, sakuhacsi- és kotodarabok mellett.
Kérdések
- Mi a kucsinzene?
- A kucsinzene a csin, a tudósokhoz régóta kötődő héthúros kínai citera szólórepertoárja. Tabulatúrás kézikönyvek őrzik, sokuk a Ming-dinasztiától kezdve készült, és megpendített üres húrokkal, flageolethangokkal és csúsztatott lefogott hangokkal játsszák.
- Melyek a leghíresebb kucsindarabok?
- Ismert darab a mintegy 22 perces, leghosszabb Guangling San, a Folyó víz, a Három refrén a Jang-hágó témájára, a Három variáció a szilvavirág témájára, a Köd és felhők a Hsziao és a Hsziang folyók fölött, valamint a Vadludak ereszkednek a homokpadra.
- Hogyan jegyzik le a kucsinzenét?
- Tabulatúrával, amely nem azt mondja meg a játékosnak, milyen hangot szólaltasson meg, hanem azt, melyik húrt pengesse meg, hol és melyik ujjal fogja le. A ritmust csak halványan jelzi, ezért a játékosok rendszerint mestertől tanulják.
- Miért híres a „Folyó víz”?
- A Folyó víz felvételét Guan Pinghu csinmester játékával 1977-ben választották ki a Voyager aranylemezre, amelyet a Voyager–1 és a Voyager–2 űrszonda vitt magával az űrbe.