Hogyan hallgassunk egy százéves lemezt

A Kotone legrégebbi felvételei még a mikrofon feltalálása előtt készültek. Az énekes egy tölcsér elé állt, és egyedül a hang ereje mozgatta a tűt, amely barázdát vágott a viaszba. Minden, amit egy 1901-es hengeren vagy egy 1908-as lemezen hallasz, így került oda.

Ez az eljárás olyan módon formálja a hangzást, amelyet érdemes ismerni, mielőtt elindítasz egy felvételt, mert ami elsőre sérülésnek hangzik, az többnyire csak a hanghordozó természete.

Amit a gép kihagyott

Az akusztikus felvétel a hangnak csak egy keskeny sávját rögzítette. A mély basszus és a magas felhangok alig jutottak el a barázdáig, ezért a hangok vékonynak és közelinek tűnnek, a dobok pedig kopogásnak. A hangos hangszerek átjöttek, a halkak gyakran elvesztek, és az előadókat aszerint állították a tölcsér köré, hogy milyen hangosak voltak, nem pedig úgy, ahogyan a színpadon ültek volna.

Az idő is rövid volt. Egy szabványos henger körülbelül két percig szólt. Az Edison 1908 végén bevezetett Amberol hengerei nagyjából négyig. Egy tízhüvelykes lemez oldalanként mintegy három percet bírt el, ezért oszlik itt annyi operafelvétel első és második részre, és ezért tűnik néha úgy, hogy az énekes siet a vége felé.

A fordulatszám sem volt rögzített. Az ipar csak 1925 körül állapodott meg a percenkénti 78 fordulatban; a korábbi lemezek és hengerek azzal a sebességgel forogtak, amelyet a cég vagy a gép éppen használt. A mai átjátszásnak találgatnia kell, így egy korai lemez hangmagassága kissé eltérhet attól, amit a zenészek valójában játszottak.

Amit érdemes elengedni a fülünk mellett

A felületi zaj a kopott barázda sistergése és pattogása, és a legrégebbi lemezeken olyan hangos lehet, mint maga a zene. A fül gyorsabban alkalmazkodik, mint gondolnád. Adj egy lemeznek harminc másodpercet, mielőtt ítélsz, és mérsékelt hangerőn hallgasd, ahelyett hogy felhangosítanád, hogy a zajon át is halld.

A sebességingadozástól a kitartott hangok hullámzanak. A kattanások és puffanások repedések és por. Ezek egyike sem volt ott a teremben, amikor a zene megszólalt.

Amire érdemes figyelni

Ami megmaradt, az éppen az, ami a korabeli hallgatóknak a legtöbbet jelentette: a hang, a frazeálás és a díszítések. Sun Juxian 1905-ös áriájában figyeld meg, hogyan tartja ki, hajlítja meg és engedi el a dallamot; egy régi pekingi operacsillag stílusa inkább ezekben a részletekben él, mint a hangszínben. Tan Xinpei „A ló eladása” című felvételén vedd észre, milyen beszélgetős az éneklés, inkább a beszédhez áll közel, mint a mutatványhoz.

A korai hengerek egészen másfajta dokumentumok. 1901-ben és 1902-ben Berthold Laufer antropológus több száz hengert vett fel Sanghajban és Pekingben: ezek a kínai zene legkorábbi felvételei. Az egyik előadásnál egyszerre két fonográfot működtetett, az egyiket az énekeseknek, a másikat a zenekarnak; a két összetartozó hengert azóta szinkronba hozták, így egy véletlen korai sztereót hallasz. Japán oldalról a Kappore, amelyet 1903 körül énekeltek samiszenkísérettel Edison számára, az Edo-kori Tokió tréfás táncdalát őrzi meg, akkor, amikor még éltek, akik Edóban énekelték.

Hol kezdd

Az első felvételek válogatás az 1890-es évektől 1941-ig, időrendben halad, így hallgatás közben hallhatod, ahogy a hanghordozó fejlődik. Vagy indítsd el a „Száz éve” folyamot a Folyamok oldalon, és hagyd, hogy az válasszon.