吟誦
Kántált versmondás
A jinszung (吟誦) a versek, dalszövegek és prózai szövegek hangos olvasásának hagyományos kínai módja: emelkedett, félig énekelt előadásmód, amely a beszéd és az ének között helyezkedik el. Évszázadokon át így tanulták és élvezték a művelt emberek a klasszikus irodalmat.
Kísérőszöveg
A kínai tudósok egy lépcsősort írnak le a szöveg megszólaltatásának módjairól. Az egyik végén az egyszerű olvasás áll. Középen a szung, a hang által formált és kimért recitálás, ma ezt jelenti a jinszung. A túlsó végen a ko, az igazi ének, elnyújtva és gyakran hangszerekkel. A jinszung ezen a középső terepen él.
Hogyan hallgassuk
Egy verset nem csak egyféleképpen lehet helyesen kántálni. A jinszung mesterről tanítványra szállt, vagy az olvasó saját szövegérzékéből fakadt, és az előadásmód helyről helyre változott. Egyes kántálók a mandarin köznyelvet használják, mások a saját nyelvjárásukban olvasnak. Yuen Ren Chao nyelvész, akinek családja Csangcsouból származott, csangcsoui beszédben kántált, és a csangcsoui stílus ma Kínában a nemzeti szellemi kulturális örökség része. Egyes kántálók a régi rímszótárakat követik, egyes operakedvelők pedig a kuncsü vagy a pekingi opera énekmódját kölcsönzik.
Ne annyira egy rögzített dallamra figyelj tehát, mint inkább magukra a szavakra, ahogyan a hang kiméri őket. Két kántáló ugyanazt a verset olvasva egészen másként szólhat, és ez a hagyomány része.
Rövid történet
A klasszikus kínai költészetet általában kántálásra vagy éneklésre szánták, kísérettel vagy anélkül, és ez a tudósok verseire éppúgy igaz volt, mint a népi versekre. A kínai beszámolók a kántálás írásos nyomait Konfuciusz koráig vezetik vissza, a Dalok könyve pedig azt mutatja, hogy nem ő volt az első. A későbbi formákat, például a Csu-cét, a Han-kori jüefut és a Szung-kori cét egykor zenére énekelték, de kottáik nagy része elveszett. A kántálás a dallamok eltűnése után is életben tartotta a szövegeket.
Hanyatlását a 20. század hozta. Az új kulturális mozgalmak és a régi magániskolák megszűnése elvették alóla a talajt, amelyben gyökerezett, és a jinszung lassan mindennapi készségből örökséggé vált. Azokról a kántálásfelvételekről, amelyeket Chao a múlt században az Egyesült Államokban készített, azt mondják, hogy ezek adták meg a jinszung hangját a modern korban.
Kezdésnek
Az oldal egyetlen kántált szövege a Hazatérés, a Gui qu lai xi ci, Tao Yuanming költő műve. Az ötödik század elején írta, miután körülbelül nyolcvan nap után feladta pengcei elöljárói tisztségét, és hazament gazdálkodni. Ugyanezt a szöveget csindarabként is megzenésítették, és több mint húsz csinkézikönyvben kinyomtatták. Ebből a világból többet hallhatsz a csinzene oldalán.
Kérdések
- Mi a jinszung?
- A jinszung a klasszikus költészet és próza kántáló, félig énekelt hangon való felolvasásának hagyományos kínai módszere. Mesterről tanítványra szállt, és vidékenként, nyelvjárásonként változik.
- Ugyanaz a jinszung, mint az éneklés?
- Nem egészen. A kínai szerzők az egyszerű olvasás és a teljes ének közé helyezik: a hang emelkedett és kimért, de nem válik elnyújtott dallá, és nincs szüksége hangszerekre.
- Gyakorolják még a kínai versek kántálását?
- Ritkán. A 20. században a hagyományos oktatás megszűnésével hanyatlásnak indult, de a csangcsoui stílust Kínában a nemzeti szellemi kulturális örökség részévé nyilvánították, és a klasszikus irodalom kedvelői ma is művelik.
- Ki írta a „Hazatérés” (Gui qu lai xi ci) című művet?
- Tao Yuanming, a Keleti Csin-dinasztia költője. Akkor írta, amikor kilépett az állami szolgálatból, és hazament a birtokára.