장구

A hangszer

A testet általában császárfából faragják, de agyagból és kerámiából készült dobok is léteznek. A keskeny derék, a csorongmok alakítja a hangszínt: a szélesebb cső mélyebben és rekedtebben, a keskenyebb keményebben és pattogósabban szól. Mindkét bőr fémabroncsra van feszítve, és zsinórok fűzik a másikhoz, hagyományosan sodrott pamutzsinórok; a zsinórokon csúsztatható szorítók feszítik meg őket, ezzel hangolják a dobot.

A két dobfelület különböző bőrből készül. A bal oldali, a kungphjon vagy pukphjon vastag marha-, ló- vagy szarvasbőr, mély, alacsony hangot ad. A jobb oldali, a cshephjon vékonyabb, kutyabőr vagy könnyű lóbőr, és magasabban szól. Udvari és kifinomult kamarazenében egyetlen pálcával ütik a jobb oldalt, a bal oldalt pedig puszta kézzel. A népzenében gyakori a két ütő: a vékony bambusz jolcshe és a gömbölyű fejű kungcshe, amely a kéz helyét veszi át.

Hogyan hallgassuk?

Figyeld a dob két hangját: a bal oldal mély, kerek ütését (kung), a pálca éles, száraz csattanását (tok) és a kettőt együtt (tong). A jobb oldalon pergetett pálca gyors trillát ad. Ezek az ütések ismétlődő mintákká állnak össze, és kijelölik azt a ritmusciklust, amelyen a dallam halad.

A Szudzsecshon udvari darabban az ütés olyan lassú és szabálytalan, hogy a csanggu mintái a zenészek lélegzetével együtt tartják össze az együttest. A szandzsóban a dobos a földön ül a szólista mellett, tartja a ciklusokat, ahogy a zene gyorsul, és rövid biztató kiáltásokkal, cshuimszékkel sarkallja a játékost.

Rövid történet

A homokóradobokat az ókori Indiáig vezetik vissza, ahonnan a kereskedelmi utakon terjedtek kelet felé. Koreában a kisebb, régebbi jogo, „derékdob” a Kogurjo-kori sírfestményeken jelenik meg, és a Koreai Kultúra Enciklopédiája szerint a korai homokóradobokat tenyérrel ütötték. A csanggu írásos említései a 11. században kezdődnek; a Korjo-korban már állami szertartásokon, lakomákon, valamint a hazai és a kínai stílusú udvari zenében is használták, és ekkor nőtt mai méretére. Későbbi képeken sámánszertartásokon és népi környezetben is látható. A Csoszon-kori Akhak kvebom zeneelméleti mű már leírja négy alapütését.

Ma a koreai zenében mindenütt hallható. Játszik az udvari zenekarban, énekeseket és táncosokat kísér, a földművesek zenekarainak (nongak) középpontjában áll, és a puk dobbal, a csing gonggal és a kkveng-gvari gonggal együtt a szamul nori négy hangszerének egyike.

Ezzel kezdd

Hallgasd, ahogy az udvari zenekart vezeti a Szudzsecshonban, és ahogy egyetlen zenész társa a Kajagum szandzso, Kim Csukpha iskolája felvételen, ahol Csong Dzsunho kíséri Mun Gjonga kajagumját.

Kérdések

Mi az a csanggu?

A csanggu koreai homokóra alakú dob két, különböző bőrből készült dobfelülettel, amelyet pálcával és kézzel vagy két ütővel szólaltatnak meg. Az udvari, a népi és a sámánzenében, valamint a szandzsóban tartja a ritmust.

Miért különbözik a csanggu két oldala?

A vastag bal oldal mély, alacsony hangot ad, a vékony jobb oldal magas, élesebbet. Külön-külön vagy együtt ütve egyetlen dobos is a mélytől az élesig sokféle ütést kaphat belőlük. A két hang a hagyomány szerint az umot és a jangot, a koreai jint és jangot is jelképezi.