南管
Nankuan (nanjin)
A nankuan (南管), más néven nanjin, énekhangra és kis együttesre írt kamarazene a dél-fucsieni Minnan vidékről, amelyet a minnan nyelvű közösségek vittek el Tajvanra és Délkelet-Ázsiába. Dallamai lassúak és felszínükön egyszerűek, balladáit pedig csüancsoui nyelvjárásban éneklik.
Kísérőszöveg
A név jelentése „déli sípok”. Az UNESCO megjegyzése szerint sok minnani számára, otthon és külföldön egyaránt, ez a szülőföld hangja.
Hogyan hallgassuk
A törzsegyüttes kicsi, rendszerint öt játékosból áll. Középen az énekes ül, aki fa csattogóval tartja az ütemet. Az énekhangot négy „felső hangszer” veszi körül: a pipa, amelyet vízszintesen, az ölben tartanak, nem függőlegesen, ahogy a kínai játékmódban általában; a háromhúros szanhszien; a hosszanti fújású tunghsziao bambuszfuvola; és a kéthúros erhszien hegedű. Az UNESCO ezek közül a pipát és a tunghsziaót emeli ki mint a legjellegzetesebbeket.
Először a csattogóra figyelj. Ez jelöli a tempót, amely nem siet. Aztán kövesd, hogyan simul a fuvola és a hegedű szorosan az énekhanghoz, miközben a pipa pengetett hangokkal kijelöli a dallam vázát. Semmi sem hangos; az érdekesség a díszítések apró fordulataiban és az egyes frázisok hosszú lélegzetében rejlik.
A repertoár három részre oszlik. Vannak szvitek, amelyek hangszeres és énekes zenét ötvöznek, van egy tisztán hangszeres darabokból álló csoport, és van az egyes dalok nagy tömege, amelyekből rengeteg maradt fenn kéziratban. A kottákat függőlegesen írják, külön oszlopokkal a hangoknak, az ujjrendnek és a ritmusnak, valamint a csattogóütéseknek.
Rövid történet
A nankuan művelői a zene gyökereit a Tang- és a Szung-dinasztiáig vezetik vissza; ez a leszármazás része annak, ahogyan a zene önmagát érti, de pontosan nehéz keltezni. Szülőföldje Csüancsou, a régi kikötőváros. Innen vándorolt a kivándorlókkal Tajvanra, ahová érkezéséről eltérő beszámolók szólnak, és Délkelet-Ázsia kínai közösségeibe.
A nankuant régóta amatőr zenei klubok ápolják, nem hivatásos társulatok. Sok klub egy templomhoz kötődött, amely helyet adott a találkozóiknak. A zene éppúgy a szertartáshoz tartozik, mint a szabadidőhöz: a játékosok tavaszi és őszi szertartásokra gyűlnek össze Meng Chang, a zene védőistene tiszteletére, és esküvőkön, temetéseken, templomi vásárokon és udvarokon, utcákon tartott ünnepségeken játszanak. Más művészetekre is hatott, többek között a helyi operára és a bábszínházra.
Tajvanon az érdeklődés az 1970-es évekre megcsappant, majd a következő évtizedekben újraéledt, és a nankuant ma gyakran a sziget egyik reprezentatív hagyományos zenéjeként kezelik. Az UNESCO 2009-ben vette fel a nanjint az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
Kezdésnek
A Kotonén egy terepfelvétel szerepel, amely 2023-ban készült a tajnani Ég templomában: a Nankuan és szertartás az Ég templomában, Tajnan templomi környezetébe helyezi a zenét. A sziget további templomi hangjaiért lásd a Tajvani templomudvarok válogatást, magáért a lantért pedig a pipa oldalát.
Kérdések
- Mi a nankuan?
- A nankuan, más néven nanjin, a kínai Dél-Fucsien kamarazenéje, amely Tajvanon és a délkelet-ázsiai minnan közösségekben is él. Egy csattogóval ütemet tartó énekest pipa, tunghsziao fuvola, szanhszien és erhszien kísér, lassú, finoman díszített, csüancsoui nyelvjárásban énekelt dalokban.
- Mi a különbség a nankuan és a nanjin között?
- Ugyanannak a hagyománynak két neve, amelyet nanjüe, hszienkuan vagy nancsü néven is ismernek. Az UNESCO a nanjin nevet használja, a nankuan pedig azt jelenti: „déli sípok”.
- Milyen hangszereket használnak a nankuanban?
- A törzsegyüttesben egy fa csattogón játszó énekes, egy vízszintesen tartott pipa, a háromhúros szanhszien, a hosszanti fújású tunghsziao fuvola és a kéthúros erhszien szól.
- Szerepel a nankuan az UNESCO szellemi örökségi listáján?
- Igen. A nanjint 2009-ben vették fel az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.