정악 · 아악

Hogyan hallgassuk?

Először a tempóra figyelj. A Szudzsecshonban az ütés olyan lassú és szabálytalan, hogy alig lehet számolni; a zenészek a lélegzetükkel tartanak együtt, a homokóra alakú csanggu dob ritmusmintái vezetik őket. A kettősnádas phiri vezet, és minden frázisa után a fuvolák, a vonósok és a vonóval megszólaltatott citera viszik tovább a dallamot; ezt az összekötő részt jonumnak hívják.

A királyi ősszertartás zenéje, a Csongmjo cserjeak nagyszabásúbb: bronzharangok és kőlapok szólnak a fúvósok, vonósok és dobok mellett, és egy énekes klasszikus kínai nyelvű verseket recitál. Két ciklusa van, mindkettő tizenegy darabból áll. A Pothephjong a korai királyok polgári erényeit dicséri, és rövid fuvolával meg fácántollas pálcával táncolják. A Csongdeop hadi tetteiket ünnepli, és fakarddal meg lándzsával táncolják.

A Jominrakban a zenekar a legteljesebb alakjában szól: a kajagum és a komungo citera is csatlakozik a fúvósokhoz és vonósokhoz.

Rövid történet

A kínai szertartászene 1116-ban érkezett Koreába, amikor Huj-cung szung császár 428 hangszert küldött a korjói királynak, jelmezekkel és szertartási tárgyakkal együtt. Ennek nagy része később elveszett, és a 15. században Szedzsong király kínai zeneelméleti művek alapján építette újjá a szertartászenét. A Pothephjong és a Csongdeop az ő idejében készült udvari lakomákra, és Szedzso király uralkodása óta szól a Csongmjo-szentélyben. A Jominrak, „öröm a néppel együtt”, szintén Szedzsong korából való; a ma hallható zenekari változat a késő Csoszon-korban vált ki a régi dalból.

A Szudzsecshon régebbi. Korábbi neve Csongup, és egy asszonyról szólt, aki egy hegyen várja haza a férjét. A 19. században akkor játszották, amikor a király elhagyta a palotát; ma önállóan vagy a Cshojongmu udvari tánc kíséreteként hallható.

Miután Japán 1910-ben annektálta Koreát, az udvari zene nagy része feledésbe merült. Az udvar zenei részlege több néven is fennmaradt, és 1951-ben beolvadt a Nemzeti Kugak Központba, amely a Csoszon-kori zenei hivatal közvetlen utódja. A Csongmjo cserjeakot Korea 1. számú fontos szellemi kulturális kincsévé nyilvánították, és az UNESCO 2001-ben az emberiség szóbeli és szellemi örökségének remekművévé nyilvánította a szertartást és zenéjét. A szertartást ma is minden májusban megtartják a szentélyben.

A japán gagaku „jobb oldali zeneként” a koreai királyságok zenéjét is magába fogadta; az Egy udvari zene, négy ország című állomás egymás mellett szólaltatja meg őket.

Ezzel kezdd

Kezdd a Szudzsecshonnal, aztán térj át magára a szertartásra, a Csongmjo cserjeakra. Mindhárom udvari darab és egy kajagum szandzso megtalálható a Korea udvari és kamarazenéje válogatásban.

Kérdések

Mi a Csongmjo cserjeak?

Az elhunyt Csoszon-kori királyoknak tartott szertartás zenéje és tánca a szöuli Csongmjo-szentélyben. Harangok, kőlapok, fúvósok, vonósok, dobok és egy énekes két ciklust ad elő, a Pothephjongot és a Csongdeopot, mindkettőt saját tánccal. Az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének listáján tartja számon a szertartást és zenéjét.

Mi a különbség az aak és a csongak között?

Az aak kínai eredetű szertartászene, ma főleg a konfuciánus szertartásokon hallható. A csongak sokkal tágabb elnevezés: az udvar és a felső rétegek kifinomult zenéje, szemben a népzenével.

Ki játssza ma a koreai udvari zenét?

A régi királyi zenei hivatal örököse, a szöuli Nemzeti Kugak Központ, koncerteken és a Csongmjo-, illetve a konfuciánus szertartásokon.