琵琶

Hogyan hallgassuk?

Bármelyik típusról legyen is szó, a biva pengetős hangszer, széles, többnyire puszpángfából készült pengetővel, és jellegének nagy része abból fakad, ahogyan ezt a pengetőt használják. Megszólaltathat egyetlen húrt, végigsöpörhet többön egy szétterített akkordban, vagy ütős hangsúlyként a testre csaphat. Egy japán enciklopédia a pengető e változatos használatát nevezi a japán bivazene ismertetőjegyének, és olyasminek, ami később a samiszent is formálta.

Az udvari zenében a biva nem dallamhangszer. A gagakuban a gakubiva tört akkordokkal jelöli az ütemet és az egyes frázisok fordulópontjait a koto mellett, miközben a dallamot a fúvósok viszik.

Az elbeszélő stílusokban a hangszer másként működik. Az énekes kántálja a történetet, a biva pedig a sorok között felel. A szacuma-biván az érintők magasan állnak a nyak fölött, így a játékos lenyomhatja a húrt, hogy felfelé hajlítsa a hangját, és a hangszernek zümmögő rezonanciája is van, amelyet szavarinak hívnak.

A család

Az udvari hangszer, a gakubiva, nagy és nehéz, négy húrral és négy érintővel. Kis pengetővel játsszák, és nem kísér éneket.

Egy második ág Kjúsún keresztül érkezett. Az ottani vak szerzetesek, a mószók, karcsúbb bivára kántáltak szútrákat a tűzhely isteneinek szóló és a jó termésért mondott szertartásokon. Ma már csak néhány helyen él.

A heike-biva a heikjokut, a Heike-monogatari, a Taira-klán bukásáról szóló hadi eposz kántálását kísérte. Vak bivajátékos papok, a biva-hósik adták elő. A hagyomány szerint kezdete egy Sóbucu nevű vak szerzeteshez fűződik a 12. század végén, és a Kamakura-kor közepére nyerte el formáját. A kutatók máig vitatják, hogy az udvari hangszerből vagy a vak szerzetesek ágából nőtt-e ki. A heikjoku a legrégebbi élő japán elbeszélő művészet.

A szacuma-biva a 16. században született Kjúsú déli részén. A hagyomány szerint Simazu Tadajosi hűbérúr kölcsönözte a vak szerzetesek hangszerét, hogy erkölcsnemesítő dalokat írjon hozzá szamurájai számára. A Meidzsi-restauráció után egész Japánban elterjedt. Az észak-kjúsúi csikuzen-bivát a Meidzsi-korban Tacsibana Kjokuó, egy vak szerzetes honosította meg, a szacuma-biva és a samiszenzene alapjain.

A biva ma

Ahogy a nyugati zene teret nyert Japánban, a biva iránti érdeklődés megcsappant, és az 1940-es évek végére a hangszer szinte feledésbe merült. Azóta játékosok és zeneszerzők élesztették újjá. Curuta Kinsi (1911–1995) szacumabiva-játékos saját hangszert és stílust alakított ki. Takemicu Tóru zeneszerzővel olyan műveket hozott létre, mint a November Steps és az Eclipse, amelyek nemzetközi közönséget szereztek a bivának.

Kérdések

Mi az a biva?

A biva japán rövid nyakú lant körte alakú testtel, általában négy húrral és néhány magas érintővel, fa pengetővel játsszák. A kínai pipától származik, és nagyjából a Nara-korban érkezett Japánba.

Mi a különbség a biva és a pipa között?

Közös az ősük és a körte alakú testük. A japán biva megtartotta a kevés, magas érintőt, és pengetővel játsszák. A kínai pipán sok érintő alakult ki, északi szólóstílusában pedig a körömmel pengető technika.

Mi az a heikjoku?

A heikjoku a Heike-monogatari bivakísérettel előadott kántálása, amelyet a Kamakura-kortól kezdve vak bivajátékos papok adtak elő. Ez a legrégebbi elbeszélő művészet, amelyet Japánban ma is továbbadnak.