太鼓

A hangszerek

A japán dobokat általában aszerint csoportosítják, hogyan rögzítik a fejüket. A bjó-ucsi-daikón a fejeket a testhez szegezik. Legismertebb közülük a nagadó-daiko vagy mija-daiko, egy hordó alakú dob, amelyet hagyományosan egyetlen zelkovatörzsből (kejaki) faragnak ki, és évekig hagynak száradni. Méretei a kis ko-daikótól a gyakran a fő ritmust vivő csú-daikón át a nagy ó-daikóig terjednek, amely az egyenletes lüktetést tartja. A sime-daikón a fejeket kötéllel, ma gyakran csavarokkal feszítik, és minél feszesebb, annál magasabb a hangja. Az okedó teste könnyebb, függőleges dongákból áll, és a homokóra alakú cuzumi ugyanahhoz a kötéllel feszített családhoz tartozik. A fejek általában marhabőrből készülnek.

Dobok istenekért, templomokban és ünnepeken

Egy dobost ábrázoló agyag haniva-figura tanúsítja, hogy Japánban a 6. századra már dobokon játszottak. Hogy honnan származnak, nem világos, bár sokan kínai és koreai hatást valószínűsítenek. Az évszázadok során a taiko jeleket adott a csapatoknak a csatában, kísérte a nó-, a kabuki- és a gagaku-előadásokat, és szólt ünnepeken és bon-táncokon.

A dobok gyakoriak a sintó kagurában és a macuri-bajasi ünnepi zenéjében. A buddhista templomokban a kántálást kísérik: a Nicsiren-iskolák a legyező alakú ucsiva-daikót ütik, a Singon-templomok pedig a szútrák recitálása közben használnak dobokat; ezt a világot a buddhista kántálás oldala gyűjti össze.

Az együttesi taiko rövid története

A kumi-daikót általában Ogucsi Daihacsinak tulajdonítják, aki 1951-ben különböző méretű dobokat kezdett hangszerelni egyetlen csoport, az Oszuva Daiko számára. Ez vitte át a taikót a szertartásból a hangversenyszínpadra. A Szado-szigeten alapított Ondekoza a szigorú edzést a művészet részévé tette, és néhány tagja 1981-ben megalapította a Kodót. A játékosok nagy figyelmet fordítanak a katára, a testtartásra és a mozgásra, és kiai nevű kiáltásokkal biztatják egymást és jelzik a váltásokat.

A forma külföldre is eljutott. Tanaka Szeiicsi 1968-ban megalapította a San Francisco Taiko Dojót, és a 2000-es évek közepére csak az Egyesült Államokban mintegy kétszáz csoport működött.

Ezzel kezdd

Az együttesi stílushoz próbáld ki a Tampa Taiko Enrai (Távoli mennydörgés) vagy Ódaiko című darabját, mindkettő 2012-es, és az Uzume Taiko Ensemble Tsu Don című számát. A régebbi közegükben szóló dobokhoz hallgasd meg az imadobokat a Cukuba-hegyi szentélyben vagy a dobolást és kántálást a Zenkódzsiban. Továbbiak a Taiko közelről és messziről válogatásban.

Kérdések

Mi az a taiko?

A taiko japánul dobot jelent. Fatestű, bőrfejű dobok családját nevezi meg, a nagy, hordó alakú nagadó-daikótól a kicsi, kötéllel feszített sime-daikóig, amelyeken bacsi nevű fa ütőkkel játszanak.

Mikor kezdődött az együttesi taikodobolás?

Az együttesi taikót, a kumi-daikót általában 1951-re teszik, amikor Ogucsi Daihacsi különböző méretű dobokat kezdett hangszerelni Oszuva Daiko nevű csoportja számára. Később olyan együttesek, mint az Ondekoza és a Kodo, nemzetközileg is elterjesztették a formát.

Miből készülnek a taikodobok?

A hagyományos nagadó-daiko testét egyetlen zelkovatörzsből faragják, a fejek általában marhabőrből készülnek. A sime-daiko fejeit kötéllel vagy csavarokkal feszítik, az okedó dobok teste pedig dongákból épül.

Hol szól a taiko Japánban?

Sintó szentélyekben és buddhista templomokban, az ünnepi zenében, a nóban, a kabukiban és a gagakuban, valamint hangversenyen, együttesi taikocsoportok előadásában.